A műtét után

A műtét napját követő reggel, azaz alig egy huszonnégy órával a műtétet követően már zötyöghettem is otthonomba, s kezdhettem a lábadozás folyamatát, melyben a szüleim voltak óriási segítségemre. 

Teljesen jól éreztem magam, mind fizikailag, mind lelkileg, fájdalmaim nem is igazán voltak, nyilván a megfelelő fájdalomcsillapításnak hála. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a műtétet követő hazajutást nem ajánlatos senkinek segítség nélkül vállalnia, hiszen ekkor azért még elég friss a seb, illetve az altatás élménye, erre a doktor úr is felhívta a figyelmünket.

Otthonomba érkezésemkor lepihentem, édesanyám felügyelete mellett. Egy picit fáradtnak éreztem magam, azért a hazaút kimerített, de ezen kívül semmilyen panaszom nem volt. Mielőtt elhagytuk a klinikát, a doktor úr felírt fájdalomcsillapítót, izomlazítót, illetve antibiotikumot, melyet négy napon át kellett szedni, a megelőzés érdekében, hiszen mégiscsak műtéti beavatkozás történt. 

A mellnagyobbítás miatt nem voltak fájdalmaim, de az alvás miatt a hátam fájt.

 

Az első éjszaka viszonylag simán telt, leszámítva azt, hogy háton kellett aludnom, ez egy „hason alvó” személynek büntetés. A hátam, illetve a derekam reggelente fájt az egy pózban való alvás miatt, de a műtét miatt különösebb fájdalmaim egyáltalán nem voltak, tehát szerencsés alkatnak mondhatom magam. Kb. egy hónapon keresztül kellett kizárólag háton aludni, tehát míg a speciális melltartó, illetve pánt viselése szükséges. Ezt követően a doktor úr megengedte az oldalamon alvást, ami szinte felüdülés volt.

A műtét, avagy aki mer, az nyer!

Hajnali 5:15… kijózanító óracsörgéssel köszöntött rám a műtét napja. Hát ez a nap is eljött, jöjjön, aminek jönnie kell! Gyors zuhany, sebes készülődés, utolsó simítások. Indulhatunk. Luca, a páciens koordinátorunk – műtéttel kapcsolatos, fontos tudnivalókat tartalmazó - e-mailjéből megtudhattam, hogy a műtét időpontja a korábban megbeszélt dátum napjának reggel 8:00 órája. Ennek megfelelően a tájékoztatása alapján körülbelül 7:30-kor volt szükséges „becsekkolni” a Magyar Plasztikai Sebészeti Központba, ahol a műtétre sor került.

Kedves Sorstársnőmmel, akivel a procedúra eddigi állomásain is kettecskén támogattuk át egymást, ezen a napon is együtt érkeztünk. A műtéti beosztás alapján én voltam az első, míg kedves Barátnőm engem követett. Érkezésünkkor a klinika barátságos, közvetlen és szimpatikus munkatársa, Luca fogadott minket, aki - mintha csak egy wellness hétvégére érkeztünk volna – invitált minket be kedvesen, és adta át az elolvasásra és aláírásra szánt dokumentációkat. Egy körülbelül 15-20 perces „akklimatizálódás” után kérte, hogy lassacskán hagyjam hátra az aggodalmaskodó és százszor annyira izgatott szeretteimet, illetve az akkor már nem túl meggyőző mosolyú Sorstársnőmet, és készülődjek a műtéti jelenésemre. Ekkor felkísért egy amolyan „műtét utáni lábadozós szobába”, ami egyébként nagyon barátságos volt. 

A páciensek szobája

Kezdetnek az altatóorvos tette tiszteletét nálam. Egy rövid „kérdezz-felelek játék” után figyelmembe ajánlotta az asztalon elhelyezett kis tablettát, amit sokat sejtetően melegen ajánlott bevenni. Afféle bátorító csodaszernek könyveltem el magamban. :)

Ezt követően érkezett meg hozzám a nap főszereplője, Vancsó Doktor Úr, aki gondosan elkezdte berajzolni a felsőtestemen a segédvonalakat. Mindeközben még egyszer átbeszéltük a forgatókönyvet, még egyszer elmondta a lehetséges kockázatokat, és végül még egyszer kérte a beleegyezésem – mindezek tudtában történő – szóbeli megerősítését. Nem volt más hátra, mint felvenni a „felkészülős” szoba és a műtő közti „kifutóra” szánt kis köpenyt. Indulás!

A műtő

A műtőbe érkezésem előtt még utolsó lépésként egy kedves úriember a fejemre helyezett egy csinos műtős sapkát is. Beléptem. Az altatóorvos és egy másik úriember vártak tárt karokkal. Kérték, hogy feküdjek fel a műtőasztalra. Barátságos csevegésbe kezdtünk, az izgalmi állapotom felől érdeklődtek. Mikor tisztázódott, hogy én már alig vártam ezt a napot és igazából (egyelőre) nem vagyok pánikhangulatban, hozzá is láttak a teendőikhez. Megkezdték az altatásomat, és ekkor közölték, hogy túl is vagyok a nehezén, hiszen körülbelül kettő perc és az igazak álmát fogom aludni. Néhány másodperc múlva el is kezdtem érezni a hatását, és mire ezt kimondtam, a következő másodpercben már aludhattam is, mindenesetre a válaszukra már nem emlékszem.

A következő snitt: ébredezés, miközben egy kedves úriember próbál beemelni az aznapi hajlékunkként szolgáló szobában elhelyezett ágyamba. Újabb snitt: meglátom kedves Barátnőmet, aki a saját ágyán egyelőre nem túl megkönnyebbült arccal végzi az általam körülbelül egy órával korábban elvégzett műveletsorozatot. Állítólag ekkor én nyugtatni kezdtem: „Nem fáj, ne félj! Nem fáj! Olyan jót aludtam..” Utólag jót nevettünk az egész szituáción, mert ezzel a próbálkozásommal szerinte mindent elértem, csak az ő megnyugtatását nem. Látott már jobb formában!

Mindenesetre én az újabb álomba szenderülésem előtt még gyorsan a takaró alá pillogtam, keresve azt, amiért ez az egész zajlik, és akkor az elégedettségtől megrészegülten újból álomba merültem.

A következő ébredés alkalmával kedves Barátnőmet hozták, aki mintha mi sem történt volna, rögtön lezavart „félkába” állapotában két telefont a szeretteinek. Tudom, hogy a telefonálása már akkor is nagyon viccesen hangzott. Somolygásomból felocsúdva próbáltam figyelni a fájdalomra, vártam, hogy mikor tör rám az érzés, amit előtte elképzelni sem mertem, fogalmam sem volt mire számítsak. De nem éreztem tűrhetetlen fájdalmat, sőt. Olyan érzés volt, mintha egy kiselefánt ülne a mellkasomon, de kifejezett fájdalomérzettel nálam nem járt. Nyilván köszönhettem ezt annak, hogy a tündéri és nagyon-nagyon türelmes Ápoló Nénink megfelelő időközönként hozta a megfelelő gyógyszereket, és annak, hogy a Doktor Úr tanácsát megfogadva nem választottam az eredeti méreteimhez képest túl nagy méretet. A sebészeti központban töltött nap, éjszaka és azt követő reggel bennem abszolút pozitív élményként maradt meg. Az Ápoló Nénink tényleg mindent elkövetett annak érdekében, hogy azt a napot megkönnyítse, türelem, barátságosság, segítőkészség vett minket körbe. Akkor és ott ez nagyon sokat számított, kellemes élményként maradt meg a műtét napja. Rendkívül hálás vagyok és ezúton is nagyon-nagyon köszönöm az Ápoló hölgy aznapi fáradozásait!

A műtét másnapján reggel körülbelül 9 óra körül ébresztett minket barátságos mosollyal: hamarosan jön a Doktor Úr és ellenőrzi az állapotunkat. A Doktor Úr megnézte „műveit”, és elégedetten konstatálta, hogy a körülményekhez képest minden a legnagyobb rendben van, így mehetünk is haza, miután eltávolította a csöveket (a műtétet követően a vágásoknál - a bent töltött egy napra - 1-1 csövet és hozzá tartozó 1-1 kis ballont hagyott a Doktor Úr esetleges ürülés okán). Számomra mindenestől ezek eltávolítása volt a legkellemetlenebb rész. Ez szintén nem fájdalommal járt, hanem inkább úgymond rosszul esett. Ezek sikeres kihúzását követően a Doktor Úr barátságosan elköszönt tőlünk és biztosított minket afelől, hogy telefonon bármilyen panasz, kérdés esetén bármikor elérjük.

Pár perc múlva érkezett a „felmentő sereg” a Szüleim személyében, akik segítettek összepakolni, majd elindulhattunk az otthonomba és folytathattam a lábadozást.

Műtét előtti érzések, avagy jöjjön, aminek jönnie kell..

Az EstheticHungaryKlinikánál tett első látogatás és azt követő meggyőző benyomás, illetve az egyéb klinikáknál tapasztalt abszolút nem „páciensbarát” hozzáállás hatására döntöttük el kedves Sorstársnőmmel, hogy bizony a következő lépés a műtét időpontjának leegyeztetése lesz, nem keresgélünk tovább. 

Ha már egyszer az ember lánya ilyesmire adja a fejét (amit röpke tízéves várakozás és fontolgatás előzött meg), igenis szeretne mielőbb belevágni és eredményeket látni, nem pedig fél évet várni egy puszta konzultációra. Így hát tárcsáztam, és sikerült egy körülbelül 1 hónappal későbbi, olyan időpontot találni, amelyen Sorstársnőm és én is „egy füst alatt” lehozhattuk a projektet, nagy megnyugvásunkra közös erővel.

Vancsó Péter doktor úr a konzultáció alkalmával egy olyan „úti csomaggal” látott el bennünket, amely többek között tartalmazott egy listát a műtét előtt elvégeztetni szükséges vizsgálatokról, úgy mint vér- és vizeletvizsgálat, EKG, mellultrahang. Természetesen mondanom sem kell, hogy mindezek elvégeztetésére ilyen rövid idő alatt – a magyar társadalombiztosítás alapú egészségügyi szolgáltatások „színvonalának és rendkívüli hatékonyságának” ismeretében –, úgy, hogy közben ne fizessük el a „gatyánkat” is magánrendeléseken, protekcióval került sor, egy kedves közös orvos ismerősünk segítsége által. 

A beavatkozást részletes egészségügyi állapotfelmérés előzte meg

Az orvos ismerős, aki szakértő szemekkel vizslatta az elvégzendő vizsgálatok listáját, még maga is meglepetten konstatálta, hogy milyen részletes egészségügyi állapotfelmérésre kerül sor a műtéti beavatkozás előtt. Ez az információ szintén megerősített, hogy jó kezekben vagyunk, hiszen egészségügyi berkekben laikusként fogalmunk nem volt róla, hogy az előzetes vizsgálatok mennyiben adnak majd széleskörű rálátást az állapotunkra.

A kedvező vizsgálati eredmények, leletek megérkezését követően nyugtázhattam csak csupán, hogy a mellnagyobbításnak bizony nincs fizikai akadálya, kezdődhetett a „lelki felkészülés”. Innentől rohantak a napok, főleg munka mellett, egyik napot követte a másik és a műtét időpontjáig egyre kevesebb idő maradt. Ahogy közelítettünk a várva várt „piros betűs ünnepnapunkhoz”, engem egyre inkább a pozitív értelemben vett izgalom kerített hatalmába, meglepő módon nem féltem, alig vártam, hogy végre eljöjjön a nagy nap…

Ezt a fajta jól eső izgalmat egy ilyen beavatkozás kapcsán - vagyis egy olyan műtétnél, aminek ha nem is dalolva, de önként veti magát alá az ember lánya úgy, hogy egyébként teljesen egészséges - szerintem csak az értheti meg igazán, aki tudja, hogy milyen kis mellekkel élni, és emiatt gátlásokkal küzdeni. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy aki szerencsésebb domborulatokkal született, az soha nem fogja megérteni egy kis mellű nők motivációját, illetve a beavatkozás jelentőségét. Ez ugyanis nem „úri muri”, vagy hiúság kérdése, ez az én esetemben kizárólag önmagamról szólt.

A konzultáció

Tehát ahogyan azt az első bejegyzés alkalmával már említettem, az első telefonos egyeztetést követően két hétre rá kaptunk időpontot Vancsó Péter doktor úrhoz. A klinika„páciensek fogadására” létesített helyszíne barátságos, ízléses, a minket fogadó hölgy rendkívül szimpatikus, készséges, egyszóval az „első blikkre” szerzett tapasztalatok meggyőzőek voltak. A doktor úr pár percen belül fogadott engem és Édesanyámat, akit a „több szem, többet lát” elv alapján cipeltem el magammal.

Az EstheticHungary Klinika várója

  

A doktor úr a konzultáció alkalmával röviden ismertette velünk az alapvető tudnivalókat, nem mellékesen a lehetséges következményeket, így tulajdonképpen teljes képet kaphattunk erről az eljárásról. Ezt követően a doktor úr az én elképzeléseimre volt kíváncsi. Már az elején leszögeztem, hogy a cél egyáltalán nem egy természetellenes hatást keltő, azonnal szembetűnő kebelcsoda. A foglalkozásomból és az alapvető személyiségemből is kifolyólag összeegyeztethetetlen lenne velem egy „Pamela Anderson-külső”. A célom egyáltalán nem a feltűnéskeltés, illetve a külvilágnak való tetszelgés volt, csupán egy természetes, formás, alkatomhoz illő (vékony vagyok) dekoltázs és ezáltal egy arányos „össz-megjelenés” elérése.

Döntés az implantátum méretéről és formájáról

 

A doktor úr rendkívül szimpatikus módon teljes mértékben egyetértett az elképzeléseimmel, sőt örömmel konstatálta, hogy reális és az – alapvetően tökéletes – egészségi állapotommal teljesen összeegyeztethető elvárásaim vannak a tervezett mellméretem, és – formám kapcsán. Ami talán még szimpatikusabbá tette a doktor úr beavatkozáshoz való hozzáállását, hogy meghatározta azt az intervallumot, ami közé a választott méret eshet egészségügyi szempontok gondos mérlegelését követően, és meghatározta azt a felső határt, ami fölé nem javasolt lépnem. A doktor úr meggyőző és egyúttal kijózanító racionalitása hatására természetesen megfogadtam a tanácsát, így esett a választás a 275 cc méretű, anatómiai formájú implantátumra, mely a javasolt intervallumot tekintve „arany középútként” értékelhető.

A konzultáció alkalmával lehetőségem nyílt a méretek „kipróbálására”, így tulajdonképpen láthattam egy hozzávetőleges „előzetes képet” a későbbi megjelenésemről. Már ekkor, a próba alkalmával olyan eufória járt át, hogy tudtam, nincs visszaút, akarom.

A klinika és a doktor úr mellett szóló érv volt számomra az is, hogy a konzultációt követően abszolút nem támasztottak elvárásokat irányomba, nem próbáltak meg rábeszélni a műtétre, illetve arra, hogy mindenképpen a klinikájukat válasszam. Sőt a doktor úr azt kérte, hogy jól gondoljam át ezt a döntést, alaposan fontoljam meg, és ha felmerül bennem bármi kétely, illetve kérdés, nyugodtan egyeztessek vele még egy – teljesen ingyenes – konzultációs időpontot.

A klinikáról, a doktor úrról és a munkatársakról alkotott jó benyomásomat tovább mélyítette az is, hogy Édesanyám és a Sorstársnőm szintén velem teljesen azonosan vélekedett az ott tapasztaltakról.