3-4 hónappal a mellnagyobbítás után

A mellnagyobbításomtól számított harmadik hónap elteltével került sor újabb kontrollra. A doktor úr szokás szerint elvégezte a szükséges vizsgálatot, illetve érdeklődött afelől, hogy van-e valamilyen panaszom. 

Körülbelül a kontroll előtt két héttel vettem észre, hogy mindkét mellem esetében a heg mentén kitapintható egy-egy icipici csomócska. Mivel fogalmam nem volt róla, hogy ez normális-e, vagy sem, így kedves sorstárs Barátnőmnél érdeklődtem első körben, hogy ő tapasztalt-e hasonlót. 

Mikor elmondta, hogy igen, ő pont ugyanezt tapasztalta néhány nappal ezelőtt, megnyugodtam, de azért nyilvánvalóan jeleztem a doktor úrnak, mivel nem tudtam, mitől lehet. A doktor úr megnyugtatott, hogy azok a kis csomócskák csupán a varrat részei, ott „varrta el” úgymond a belső varratokat, melyek 3-6 hónap között szívódnak fel és tűnnek el teljesen. Tehát, aki esetleg ilyesmit tapasztal, az ne rémüljön meg, teljesen normális. 

Sokakat hagyok kételyek között, akik nem tudják eldönteni, megcsináltattam-e vagy sem.

 

Összegezve a legjobb élmény – így lassan négy hónap távlatából – számomra, hogy azok, akik kifejezetten nem tudnak a beavatkozás megtörténtéről, illetve akikkel újonnan találkoztam időközben, nem feltételezik, hogy arra sor került. Néhány találgatással találkoztam csupán, ami annak köszönhető, hogy viszonylag vékony vagyok, ehhez képest (már) nem vagyok lapos (ez szó szerint így hangzik el). 

Az olyan érdeklődőket, akikre nyilvánvalóan nem tartozik, általában „kételyeik között” hagyom, ők abszolút nem tudják eldönteni. Köszönhető ez annak, hogy a doktor úr abszolút és maradéktalanul eleget tett annak a kezdetektől hangoztatott kérésemnek, hogy természetes melleket szeretnék. Ezt teljes mértékben megkaptam, ha tükörbe nézek, szép, formás, arányos, de mindenekelőtt természetesnek ható melleket látok.

Új élmények

Előző bejegyzésemhez híven, folytatom azoknak a történeteknek a sorát, melyek a mellnagyobbításomnak köszönhetően történtek meg velem.

 

Egy másik meglepő élmény az első szórakozóhelyi megjelenésem volt, az új külsőmmel. Mint ahogyan azt már korábban leszögeztem, én egyáltalán nem a „férfiaknak való megfelelés”, vagy „jobban tetszés” miatt tettem meg ezt a lépést. Soha, semmilyen kritika nem ért emiatt, a műtét előtt is csinos nőnek tartottam magam, „érdeklődőkben” soha nem volt hiány. Számomra tehát a férfiak reakciója sokadlagos szempont volt, ha egyáltalán szempont volt a döntésemben. Mégis egyszerűen elképesztő reakcióknak lehetettem szemtanúja. Amit a férfiakból egy dekoltált ruha látványa kivált, egy formásabb kebel kíséretében, az megdöbbentő. Mindenesetre számomra ebben az élményben az volt a legjobb, hogy tudtam, ismét nem a gondosan kiválasztott push-up melltartónak szól a „tapsvihar”, és ez – egy korábban kis mellekkel élő nőnek, aki emiatt sokszor nem érezte jól magát a bőrében – megfizethetetlen. 

Sosem volt ilyen jó bikinik között válogatni!

Egy újabb nagyon jó élmény karácsonykor ért. A családi karácsonyi ajándék ugyanis egy családi körben eltöltött wellness volt. Ekkor viseltem először bikinit. Tekintve, hogy az összes korábbi bikinim felsőrésze gyakorlatilag használhatatlanná vált (amit szintén ujjongva vettem tudomásul), így nagyobbra kellett cserélnem a felhozatalt. Isteni érzés volt, hogy próbálgatás közben meg kellett változtatnom az addigi „testtudatomat”, ugyanis először reflexszerűen a kisebbek felé nyúltam. Na de annyi baj legyen, ilyen örömmel még nem konstatáltam, hogy 1-1 ruhadarab nem jön fel rám. Ja és figyelem, a bevásárlóközpontok a továbbiakban fokozottan veszélyes övezetek, ugyanis minden ruhadarab „túl jól áll”!

 

Az első sportélményem is ebben az időszakban ért. Körülbelül egy-másfél hónap után már megengedett a futás, illetve az olyan gyakorlatok, mozdulatok, ahol a karok, illetve a mellizmok nincsenek intenzíven igénybe véve. Én kezdésként futással próbálkoztam, amely abszolút nem okozott gondot, mindenféle nehézség nélkül, könnyedén lefutottam a műtét előtt is bármikor teljesített adagomat. Kényelmetlenséggel nem járt, mintha „mi sem történt” volna, az „érzet” nem változott.

Mellnagyobbítás után másfél hónappal

A műtétet követő ötödik hétre esett az újabb találkozó a doktor úrral, ahol végre sor került a várva várt pillanatra és „béklyóim” nélkül távozhattam az újabb sikeres kontrollt követően. Végre nem volt szükség a speciális melltartóra (ami azért eléggé leszorít), illetve a pántra. 

Természetesen a doktor úr leszögezte, hogy ettől függetlenül a hatodik hónapig push-up, illetve merevítővel ellátott melltartó viselése nem lehetséges (nem mintha szükséges lenne), ezek kerülendőek. Így hát, mivel egyrészt korábban nekem csak ilyenek voltak, másrészt végre „kinőttem” az összes korábbi darabot, eszeveszett melltartó körútra indultam, ami nem volt egyszerű művelet. 

Végül sikerült olyan darabokra bukkannom, amelyek teljes mértékben megfeleltek a kritériumoknak.

Szóval immáron felvehettem kivágottabb szereléseket is az új melltartók birtokában, úgymond ekkor „ugrott a majom a vízbe”, ekkor vált láthatóvá a külvilág számára is a változás.

 

Bár a munkahelyemen visszafogottabban öltözködöm, az elismerő pillantások itt is megtaláltak!

A munkahelyemen természetesen visszafogottabban öltözködöm, de még így is észreveszem olykor, hogy akadnak olyanok, akik „maradéktalanul nem a szemembe néznek”. Ez az érzés számomra eddig teljesen ismeretlen volt, mindenesetre én – aki ezidáig valamiféle komplexusokkal éltem emiatt – hihetetlen boldog vagyok, és jó érzéssel tölt el a tudat, hogy nem a gondosan kibélelt push-up melltartó a siker titka. Persze néhány kolléganő, akikkel baráti viszonyt is ápolok, tudtak a beavatkozásról, ők csodálattal konstatálták az elért eredményeket, és néhányan – a pozitív tapasztalatokra, illetve a látható örömömre tekintettel – el is játszadoztak a gondolattal.

Következő bejegyzésemben egy másik sztorival folytatom az új kinézetemnek köszönhető élményeim sorát!